2018. szeptember 21-én, a Bölcs Vár nyitóünnepségén került sor a Széchenyi István Egyetem és a PADS közös angol nyelvű menedzsment és transzdiszciplináris doktori program harmadik tanévnyitó ünnepségére és a SzEM-Jam 2018 szakmai rendezvényre.

 

Prof. Dr. Vastag Gyula, a SzEEDSprogramigazgatója a programmal kapcsolatban kiemelte, hogy ez a program mind a Széchenyi Egyetem, mind Magyarország számára egy kitörési lehetőséget nyújtó fejlesztési befektetést jelent. A program kidolgozása és 2016-os kezdése szerencsésen egybeesett a doktori képzés reformjával is. A program három felismerésre épült:

  1. Nemzetközi sztenderdeknek megfelelő minőségű és ebből adódóan angol nyelvű képzésre van szükség, amelyet csak nemzetközi elismertségű oktatók bevonásával lehet biztosítani,
  2. A menedzsment programok iránt tartós igény van, amelyet ki kell használni;
  3. A PhD programok jelentősége nemcsak az akadémiai utánpótlásnál, de a gyakorlati szakemberek továbbképzésében is nőni fog.

Jelenleg a SzEEDSprogramban 11 országból vannak hallgatók, akiket 10 országból érkezett professzorok segítenek.

Az eddigi hagyományokat követve, a megnyitó ünnepséget a SzEEDSprogram SzEM-Jam 2018 szakmai rendezvénye követte, amely rangos, nemzetközi szinten jegyzett tudományos folyóiratok főszerkesztőinek az előadásával kezdődött. A szakmai rendezvény célja az volt, hogy a hallgatók megismerkedhessenek rangos, nemzetközileg elismert folyóiratok főszerkesztőivel, szerkesztőivel és segítséget kapjanak a sikeres, magasszintű tudományos folyóiratcikkek megírásához.

A kétnapos rendezvény ideje alatt a hallgatók egyéni konzultációk formájában is lehetőséget kaptak az alábbi szerkesztőkkel való beszélgetésre: Mark Ferguson (Darla Moore School of Business, University of South Carolina, USA, Főszerkesztő – Decision Sciences). Emma Bell (The Open University Business School, Milton Keynes, United Kingdom, Főszerkesztő – Management Learning). Ioannis Thanos (Lancaster University Management School, Lancaster University, UK, Társszerkesztő – European Management Journal). Mikko Rönkkö (University of Jyväskylä, Finland, Osztály szerkesztő – Journal of Operations Management)

A SzEM-Jam 2018 második napján a doktori képzés különböző fázisaiban lévő hallgatók beszámoltak kutatásaik haladásáról, a következő tanévre vonatkozó publikációs és kutatási terveikről. Összesen négy szekcióban zajlottak előadások, melyeket szakmai vita követett. A szakmai zsűri tagjai Baracskai Zoltán (SZE), Emma Bell (Open University), Czakó Katalin (SZE), Krishna Dhir (SZE), Eisingerné Balassa Boglárka (SZE), Mark Ferguson (University of South Carolina), Józsa László (SZE), Komlósi László (SZE), Nemeslaki András (BME), Mikko Rönkkö (University of Jyväskylä), Süle Edit (SZE), Ioannis Thanos (Lancaster University), Vastag Gyula (SZE) és Vattay Gábor (ELTE) voltak.

A konferenciát követően megkezdődött az első és második évfolyamokon az oktatás.

Galéria