Az alapításának kétéves születésnapját nemrég ünneplő Pallas Athéné Könyvkiadó újabb mérföldkőhöz érkezett. Morgen Witzel: „Az etikus vezető” című könyve már az 50. kötet, amely a kiadó gondozásában lát napvilágot, és jut el magyar nyelven is az olvasók széles táborához. A Bölcs Várban tartott nyilvános könyvbemutatón a téma elismert hazai szakértői osztották meg a könyvvel kapcsolatos gondolataikat a sajtó képviselői és az érdeklődő közönség előtt.

A Pallas Athéné Könyvkiadó küldetése, hogy a legnagyobb külföldi egyetemi kiadók aktuális sikerkönyveit jelentesse meg magyar nyelven a „Tudás – Értékteremtés – Közösség” hármas jelszavának jegyében. Az elmúlt két év során a kiadó jóvoltából megjelent kötetek közül 21 könyv vezetés-szervezéssel, illetve gyakorlati, a mindennapi életbe ültethető menedzsment kérdésekkel foglalkozik, 16 könyv elemez geopolitikai, illetve tágabb értelemben vett kulturális-művészeti témákat, és további 13 könyv mutat be elméleti közgazdaságtani és pénzügyi témaköröket.

A kiadó által szervezett nagysikerű könyvbemutatókon már több mint 4 000 vendég hallgathatta az adott szakterület legnevesebb hazai szakértőit, vagy találkozhatott személyesen is a könyvek nagytudású szerzőivel (pl. Sophia Kalantzakos-szal, Allyson Downey-val, Robert Skidelsky-vel, Steve Weitzenkornnal vagy Yossi Sheffivel.)

Az 50. jubileumi kiadványként napvilágot látott, „Az etikus vezető” című könyv rövid, színes történetekkel is szemlélteti, mi az etika, mit tesznek az etikus vezetők, hogyan zajlik az értékteremtés folyamata, mi az etikai értéklánc és hogy vezetőként hogyan illeszthetjük be az etikát a döntéshozatalba. A könyv egyik fő megállapítása, hogy etikus vezetőként fel kell ismernünk és el kell kerülnünk az etikai sodródás veszélyét. Figyelembe kell vennünk minden döntésünk következményét, és ha a vezetői, hatalmi pozícióban lévők nem fogják fel döntéseik etikai következményeit, akkor az őket körülvevő embereket, szervezeteket hozzák kritikus helyzetbe.

A könyv hivatalos bemutatójának ismét a Bölcs Vár patinás épülete biztosított méltó helyszínt, a szép számú közönség jelenlétében tartott kerekasztalbeszélgetésen pedig a könyv fordítója Lévay Paula coach, Kalamár Beáta executive coach, felsővezető fejlesztő és Vécsey Zsadány az ALEAS Simulations Inc. alapítója osztotta meg értékes gondolatait és saját tapasztalait az etikus vezetésről Morgen Witzel nagysikerű könyve kapcsán, amely megvásárolható a Pallas Athéné Könyvkiadó könyvesboltjában, a Bölcs Várban és a www.pallasathenekiado.hu oldalon található webshopon keresztül.

Galéria