Tartson velünk november 23-án egy történelmi sétára, ahol Pallas Athéné lesz az egyik sétapartnere!  

Bár a séta 2019. november 23-án indul a Bölcs Vártól, igazából időben a középkorban kezdünk, ahonnan egy izgalmas időutazáson keresztül jutunk majd el a jelenbe. Ami a helyszínt illeti, végig maradunk az Úri utcában, de elménkkel és lelkünkkel teleportálódunk a török időktől kezdve, a 13-14. századon át, egészen napjainkig. Na jó, Pallas Athéné nem végig jön velünk, de magasztos szobra, ami a Szentháromság téren található, végig figyeli majd a történelmi kalandtúrát. És természetesen róla is bővebben lesz szó a séta során, ahol érdekes dolgokat tárunk fel az istennőről.

A Bölcs Vár, azaz a Pallas Athéné szobra mögött álló patinás épület hosszú, sokszor viharos történelmi időket élt végig Budán, és a törökök kiűzésétől kezdve egészen a kiegyezésig Buda városházi intézményének adott otthont. A 13-14. században pedig vásárló tömegtől hangos kereskedőházak épültek fel ezen a részen, amelyeket később barokk stílusban szinte teljesen átépítettek vagy kibővítettek. Ezeknek a különleges épületeknek egyes részei a mai napig is láthatóak. 2018-ban épületbővítési és rekonstrukciós munkák kezdődtek meg, így egyszerre új és régi, patchwork-szerű épületet lehet felfedezni.

Az izgalmas történelmi sétán szó lesz a Várnegyedről, borospincéről, reprezentatív architektúráról, 800 év történelmi legendáiról, a nagy budai tűzvészről, természetesen a dicső Pallas Athénéről, valamint kőkeretről és drámai, sokszor tragikus háborúkról is.

A sétát Szabó Levente DLA Ybl-díjas építész vezeti, aki a 2018-as rekonstrukcióért felelős tervező is volt.

További információért és jelentkezésért kattintson a linkre!