Második alkalommal szervezett városnéző túrát az ImagineBudapest a Bölcs Várban. A „sétálók” igazán különleges élménynek lehettek a részesei, hiszen a titokzatos oszmán kori birodalom budai várban töltött éveibe, a távoli múltba tekinthettek vissza.  Az időbeli utazás során felderítették azokat a mondákat, legendákat és közhiedelmeket, melyek a mai napig a homályban, titkok között tartják az oszmán időszakot Magyarországon.

Az első két séta annyira sikeres és népszerű volt, hogy a jövőben minden hónap első szombatján megszervezésre kerül ez a historikus kirándulás, a Bölcs Várat is érintve, ahol a régi pincehelyiségeket és ősi fogdát is meg lehet nézni.

A történelmi és kulturális gyalogtúrán többek között arra is fény derült, hogy pontosan mi a különbség oszmán és török között, hogy milyenek voltak az átlag hétköznapok az „aranyalma” csodálatos városában, ahol vallási dzsámik és klasszikus, gőzölgő török fürdők működtek. Dzsámiként funkcionált akkoriban a Mária Magdolna torony is, vagyis olyan mecsetként, ahol pénteki istentiszteleteket is lehetett tartani. A kétórás múltidéző sétán meglátogatták Abdurrahmán Arnautlu Abdi pasa sírját is, aki az utolsó budai beglerbég volt, azaz az oszmán birodalom utolsó helyi, magas rangú tisztségviselője. Ő kormányozta, tartotta felügyelete alatt a budai tartományt. Számos történelmi ténnyel és izgalmas információval lehettek gazdagabbak a résztvevők azokról az időkről, amikor az oszmánok bevették és megszállták Budát.

Az érdekes történelmi regék mellett vallási és kulturális lélekcsemegét is magukhoz vehettek a sétán résztevevők, hiszen az iszlám alapgondolatairól, a kávé- és teafogyasztáshoz tartozó szokásokról is izgalmas történeteket mesélt a sétavezető. Visszasétálva a múltba, szinte a jelenben vált válthatóvá, hogyan éltek akkoriban az emberek, hol laktak és hogyan rendezték be házaikat. Kiderült az is, mi az a szelámlik (férfi lakosztály) és tényleg voltak-e háremek?

A túra zárásaként a Magyar Nemzeti Levéltár egyedülálló oszmán irataiba és rajzaiba lehetett „belesni”. A látogatók beleolvashattak a berátba (fejedelemtől származtatható okirat), megnézhették a tugra-t (a szultán különleges, ikonikus kézjegye), és az oszmán írás különleges, egyedi vonalvezetését is megcsodálhatták. Ezenkívül a Bölcs Vár rejtélyes pincerendszerében egy igazi autentikus, török teaceremóniának lehettek részesei a vendégek.

 A nem mindennapi séta a Levéltár közreműködésével, munkatársainak segítségével valósult meg.

Az ImagineBudapest weboldalán a sétáról készült galériát is meg tudja nézni. Csak kattintson a linkre!

 

 

 

Kapcsolódó tartalmak