A kutatói teljesítményen túl mi kell a tekintélyes tudományos orgánumokban való megjelenéshez? Ehhez bizony az írócentrikus magyar gyakorlatot az angolszász kultúrában elvárt olvasócentrikusra kell cserélni.

Az írás- és nyelvi készségek fejlesztésén túl ebben segít Bukor Emese tudományos főmunkatárs szeptemberben indult szakmai (akadémikus) angol kurzusa a Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Programjában. Nem tipikus egyetemi oktatói pálya az övé, hatalmas kitérők jellemzik térben is, időben is. Kanadából települt haza – magyar és kanadai kettős állampolgárként –, hogy Magyarországon taníthasson.

Nem vezetett nyílegyenes út a győri doktori iskoláig. Hogyan sikerült mégis az egyetemi tanári pályán kikötnie?

Húsz évembe tellett, és Kanadáig kellett mennem hozzá. Pedig már 12 éves koromban – ha ilyen személyes dolgot megemlíthetek – azt mondtam anyámnak Kalocsán a konyhánkban, hogy idegen nyelvekkel szeretnék foglalkozni, de egyetemi szinten, és egyetemen akarok tanítani. Amikor kényszerűen félbehagytam a tanulmányaimat a JATE-n, és a szegedi főiskolán tanultam tovább, erre semmi esélyt sem láttam.

Személyes okok miatt nem látott esélyt, vagy az akkori világ miatt?

Most már hálás vagyok a professzornak, aki két sorsdöntő vizsgáról rúgott ki az egyetemen – ezt meg is írtam neki Kanadából. Egyébként a történet a meg nem értésről és egy túlságosan magasra tett lécről szólt, amelyet az egyetemi csoport majdnem fele nem tudott átugrani.

Valóban nem szokványos az életutam, pályakezdőként egyetem helyett főiskolát végeztem, általános és középiskolákban, valamint különböző tanfolyamokon tanítottam angolt és németet. Idegenvezető is voltam. Végül Kanadában kötöttem ki. El kellett mennem tapasztalatokat gyűjteni. Magamnak is bebizonyítani, hogy angol nyelvterületen is tudok angolul tanítani. Utána pedig ezt a tudást hazahozni, és itthon visszaadni azt, amit kaptam.

Húsz kemény év munkájának gyümölcseként teremtődött meg a lehetőség, hogy egyetemen taníthassak.

Mikor érezte úgy, hogy a pályára került?

Ha szakaszolom a kanadai éveket, az első két-három esztendő a túlélésről szólt, majd elkezdődött a felfelé ívelő periódus, hiszen egyetemre jártam, mesterképzésben vettem részt, elvégeztem egy egyéves angoltanári programot is.

 Beszámították a hazai vizsgáit?

Igen, a hazai főiskolai diplomámat elfogadták négyéves képzésnek, különbözetit sem kellett tennem. Akkor már annyira érdekelt a tanítás módszertana, hogy eldöntöttem, a mesterképzést is megcsinálom. Egyébként az is motivált, hogy a JATE-n történteket korrigáljam, és magamnak is bizonyítani akartam. A kutatói pályám pedig úgy kezdődött, hogy egy könyv közös megírására kért fel a konzulensem. Hét évig dolgoztam vele. Sajnos a kötet végül nem jelent meg.

Mi volt a témájuk?

Tankönyv lett volna az angol nyelv tanításához. Ám nem veszett el az a hét év. Azt, amit ehhez írtam, nemcsak a disszertációmhoz, hanem később is jól tudtam hasznosítani. Nagyon jó tapasztalat volt egyébként is.

 Hogyan került Kanadában a másik oldalra, tehát oktatónak?

Ez is érdekes történet. Amikor elkezdtem a mesterképzést, tulajdonképpen véletlenszerűen adódott a lehetőség arra, hogy az egyetemen belül egy non credit angol nyelvi programban taníthassak. Ezek intenzív kurzusok voltak külföldieknek, hogy megfelelő nyelvtudásuk legyen egyetemi tanulmányaikhoz. Így tehát a mesterképzéssel párhuzamosan már oktattam is.

Két év után, a 2002–2003-as tanévben kerültem a credit programba, majd 2005–2006-ban lehetőséget kaptam a német nyelv tanítására is. Hat-hét év aktív lobbitevékenyég után, 2017-ben pedig elértem azt is, hogy a magyart, mint idegen nyelvet oktathassam az egyetemen. A kanadai magyar nagykövet közbenjárásával, állami támogatással indult el a kurzus, csak aztán az egyetem mégsem volt igazán fogadóképes, hogy ebbe hosszú távon időt és energiát fektessen.

Egyébként lett volna rá igény?

Igen, lett volna! Természetesen a magyar nyelv az arabbal, a kínaival – és még sorolhatnám – nem lehet versenyképes létszám tekintetében, de ha a marketing egy kicsit jobb, és az egyetem több időt adott volna arra, hogy elterjedjen a híre, akkor valószínűleg nagyobb létszámú csoportok is összejönnek. A diaszpórában élő magyarság körében is lett volna rá igény, akár online verzióban is.

Ez a program került át a Széchenyi István Egyetemre?

Valóban, mert amikor a program Ottawában kútba esett, ezzel kerestem meg többek között a győrieket is. Először – személyes jó kapcsolat révén – az Audival kezdtem a kommunikációt. Azt néztük meg, hogyan tudnék bekapcsolódni a nyelvtanításukba. A dolog ott megfeneklett. Amikor megtudtam, hogy a győri egyetemen azt a szakmai típusú angolt próbálják elindítani, amivel Kanadában már csaknem húsz éve foglalkozom, levelet írtam az Idegen Nyelvi Oktatási Központba Csendes Ferenc professzornak. 2018 nyarán személyesen is találkoztam vele, majd az egyetem különböző vezetőivel is.

Hogyan került a doktori iskolába?

A doktori iskolába úgy jött a felkérés, hogy amikor júniusban bemutatkozó beszélgetéseken vettem részt, akkor Vastag Gyula professzorral, a Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Programjának akkori igazgatójával is találkoztam. Ő kért fel arra, hogy állítsak össze egy hatszor 90 perces szakmai (akadémikus) angol kurzust a doktoranduszok részére. Olyat, amely azzal foglalkozik, hogyan kell megírni egy tanulmányt úgy, hogy a mérvadó tudományos orgánumok számára nyelvi szempontból is befogadható legyen.

Mikor költözött haza?

2019 májusában, azóta Győrben élek. Korábban nem igazán ismertem a várost, de tetszik a kisugárzása, az energiája. Az egyetemen tudományos főmunkatársi beosztásban magyar nyelvet tanítok külföldi diákoknak, illetve a doktori iskolában a szakmai angolt. A harmadik feladatom a belső oktatói képzések kidolgozása.

Egyszerre kezdte a három tevékenységet, vagy egyik hozta a másikat?

Nagyon friss az egész, idén szeptembertől indult, négy hete tanítok mindössze Győrben.

Mi a doktori iskolai angoltanításban a kihívás?

Már a szakmai kurzus összeállítása is kemény dió volt, hiszen az eredetileg három félévből álló programomat, amelyet Kanadában tanítottam, hatszor 90 percbe kellett sűrítenem. Magában a tanításban pedig az, hogy az írás- és nyelvi készségek fejlesztése során az angolszász gondolkodásmódra is rá kell állítanom a hallgatókat, hogy sikeresen publikálhassanak a tudományos pályájukon.

Mi kell a sikeres publikáláshoz?

Ahhoz, hogy nemzetközi szinten is elismert írásművek szülessenek, amelyeket közölnek is a különböző neves tudományos folyóiratok, nemcsak nyelvi felkészültség és szakmai tudás kell. Elengedhetetlen az is, hogy a szerző olyan gondolatmenetbe rendezze mondanivalóját, amely lépésről lépésre vezeti az olvasót annak befogadására. Ez a különböző tudományterületeken különböző módon realizálódik. Az viszont általában is elmondható, hogy a magyar és az angol mentalitásban az a különbség, hogy mi sok mindent magától értetődőnek tartunk, amikor bizonyos fogalmakat használunk. Az angolban ez nem így működik. Ott még ha magától értetődő is lenne, mire utalok, akkor is definiálnom kell. Úgy is fogalmazhatok, hogy szájba rágó stílusban kell fogalmaznom, mert egyébként nem logikus számukra.

Tág teret adna az értelmezésnek?

Igen, a magyarban tágabb az értelmezési tér, mint az angolban. A magyar írásmód írócentrikus: leírja azt, amit gondol, és nemigen foglalkozik azzal, hogyan értelmezi az olvasója. Az angolszász kultúrában ez pont fordítva van: bele kell helyeznem magamat az olvasó helyzetébe, és úgy kell megfogalmazni a mondandómat, hogy világos legyen számára minden. Az angolul író a befogadó szempontjából gondolkodik. Ez az alapvető különbség.

Milyen módszerek vannak a gondolkodásmód átállításához?

Mivel a doktori iskolában többféle nemzetiségű diákról van szó, és mindegyik kultúrának megvan a rá jellemző írásmódja, éppen ezért mindegyik számára más és más jelent nehézséget az angol szakmai nyelv használatában. A magyaroknak például egyszerűsíteni kell a gondolatmenetüket, sokkal egyszerűbben kell fogalmazniuk. Az ázsiaiak számára is az a nehéz, hogy körkörösen, többszörösen fejezik ki azt, amit lineárisan, egyszerűen ki lehetne fejezni az angolban. Nehezíti számukra az írást az is – például a kínai esetében –, hogy nincs múlt és jövő idő, nyelvtani szempontból ezzel is meg kell küzdeniük. Az arab kultúrához tartozók esetében szintén a mondanivaló tagolása jelent kihívást. Szóban sokkal gördülékenyebben kommunikálnak.

Ha ezek a különbségek tudatosulnak bennük, akkor megtörténik a vágányátállítás. Ez természetesen nem egyszerű, sok-sok gyakorlás kell hozzá.

Mennyi időbe került önnek annak idején ez az átállítás? Mi segítette ebben?

A professzoromnak is sok kemény csatája volt velem annak idején, mert ami nekem evidens volt, az számára nem volt érthető. Nagyon sokszor kellett átírnom a dolgozataimat. Azt éreztem, hogy módfelett leegyszerűsítem, ő pedig így látta közérthetőnek. Természetesen sok ezzel kapcsolatos szakmai tanulmányt is elsajátítottam, és szakértő kollégákkal is konzultáltam. A mentoromtól szintén rengeteget tanultam, az írás és a tanítás szempontjából egyaránt. Mert meg kellett tanulnom tanítani is ezt a fajta gondolkodásmódot. Ezek alapján alakítottam ki a saját metódusomat, annak az útnak az összes tapasztalatával, tudásával, amelyet magam is megjártam.

Mit szeret a tanításban?

Segíteni! Engem az motivál és tölt fel, ha látom, hogy a munkámnak eredménye van. Húsz év alatt megtanultam, hogy az itthoni autoriter mentalitásból hogyan tudok úgy kilépni, hogy a tananyagot is megkövetelem, de ugyanakkor emberileg sokkal közvetlenebb legyek a diákokkal.

Mit szeretne elérni a jövőben a doktori iskolában?

Az első félév tapasztalatai alapján majd leszűrjük, mit lehetne még hozzáadni a most létrejött a kurzushoz. Úgy gondolom, hogy érdemes lenne akár konzultációs szinten, személyre szabottan is folytatni. Hiszen az összes doktori iskolához és programhoz képest talán itt a leghangsúlyosabb a publikációs követelmény.

Milyen tervek foglalkoztatják a saját kutatásaiban?

Doktori disszertációm témája a tanári identitás kialakulása volt. Holisztikus megközelítésből nyúltam a témához, a módszertanom is holisztikus volt. A racionalitást és az intuíciót ötvözve próbáltam a személyes, a szakmai és az iskolai élettapasztalatokat összehozni. Nagyon újszerű volt ez az egész, és meg kellett vívnom a saját magam harcait is.

A disszertációm nyomán ugyan nem született sok publikáció, de sikerült egy nemzetközi hírű folyóiratban megjelentetni. Továbbá ennek alapján kidolgoztam egy holisztikus önismereti és személyiségfejlesztő továbbképzést, ami Magyarországon akkreditációt is kapott. Ezt szeretném valamilyen formában újra feleleveníteni és tovább futtatni.

Ez a téma a tudományban nem szentségtörés?

De az, ezért is ütköztem vele mindig nehézségekbe, ezért mondták nekem Montrealban, hogy felejtsem el, milyen tudományos háttere van az intuíciónak. A torontói egyetemen viszont – mint minden innovatív dologra, módszertanra – nyitottak voltak erre a megközelítésre, és befogadták. A konzulensem ugyanakkor szintén ódzkodott ettől. Ám végig vittem, és a bírálóim is elismeréssel nyilatkoztak róla. Bízom benne, hogy most lendületet tudok venni a folytatásra. Már megvan a kidolgozott forma magyarul és angolul is, szeretném ezt élőben is megtapasztalni.

Család? Kikapcsolódás?

Saját családom még nincs, de dolgozom rajta. A kikapcsolódást alapvetően most a túrázás jelenti számomra. Annyi sok szép hely van Magyarországon, ahova el lehet menni! Szeretek kerékpározni, koncertekre járni. Az olvasásra mostanában nemigen jut idő. Már annak is örültem, amikor a nyáron legalább egy-két német nyelvű ponyvaregénybe belenézhettem.

Galéria