A történelem nagy tanulságai azt üzenik nekünk, hogy a gazdasági ciklusok kérdését úgyszólván szinte lehetetlen küldetés tökéletesen megoldani – mondja Fikret Čaušević, a szarajevói egyetem professzora, aki a Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Programjának (SzEEDSM) is vendégoktatója. „A számok embere” – ahogy budapesti tanítványai nevezik – három témát hozott Budapestre.

Ez már a negyedik alkalom, hogy Magyarországon tart előadásokat. Mi a témája a SzEEDSM program keretében tartott előadásainak?

Három témát választottam. Az elsőben pénzügyekkel foglalkozom, amelyben ötvözöm a makro- és mikroökonómiai megközelítést, hiszen a kettő nem választható el egymástól. A második a globalizáció gazdasági aspektusait veszi sorra, ezt a tárgyat immár harmadik éve tanítom. A harmadik a nemegyensúlyi dinamika. Az előadásaim egyes részei két könyvemre épülnek: az egyik az A Study Into financial Globalization, Aconomic Growth and (In)Equality, amely 2017-ben jelent meg, a másik pedig a Global Financial Centers, Economic Power and Inefficiency, amelynek kéziratát nemrég adtam le, és várhatóan 2019 végén vagy 2020 elején jelenik majd meg.

A pénzügyi piacok, a globális pénzügyi rendszer jelentősége visszatérő téma a könyveiben.

Számos példát hozhatunk a pénzügyek döntő szerepének jelentőségére. Japán bankjai közül 1981-ben csupán egy szerepelt a világ 10 legnagyobb hitelintézete között, 1988 végére viszont a globális Top 10-ben már kilenc japán bankot is találhattunk– ezek pedig a „japán gazdasági csoda” évei voltak. De említhetjük Kínát is, amely egészen biztosan nem válhatott volna a világ második legnagyobb gazdaságává a nyugatról érkező pénzügyi források és a külföldi beruházások nélkül.

Most viszont már az amerikai-kínai kereskedelmi háborúról beszélünk, ami a globális pénzügyi rendszerre nézve is komoly következményekkel járhat.

Az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború legnagyobb vesztesei az exportvezérelt nyugat-európai gazdaságok lehetnek, mindenekelőtt Németország. Németországról ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a válság után sikerült csökkentenie a GDP-arányos államadósságát, így a német kormánynak most megvan a fiskális mozgástere a válság elkerüléséhez szükséges lépések megtételére. Más kérdés, hogy mi lesz, ha a kereskedelmi háború pénzügyi háborúvá fajul. Ez rendkívül veszélyes lehet. Ha Kína úgy dönt, hogy több száz milliárd dollárnyi – amerikai állampapírban meglévő – devizatartalékát piacra dobja, akkor a Fednek is reagálnia kell, feltehetően nemkonvencionális intézkedésekkel.

Miért lenne ez ennyire súlyos probléma?

A magyarázat egyszerű. A dollár még mindig az elsőszámú deviza – nem csupán a tartalék értelmében, de a globális pénzügyi piaci ügyletek fizetőeszközeként is. Igaz, hogy Oroszország és Kína, esetenként harmadik országokat is bevonva egyes ügyletekben már saját devizájában számol el, ezek azonban a globális összevetésben még csekély súlyúak. Ha viszont a dollárt éri „támadás”, annak súlyos, a világgazdaság egészére kiható következményei lehetnek.

Mi indokolhatja a nemkonvencionális monetáris politikai eszközök alkalmazását?

Marvyn Kingtől, aki 2003 és 2013 között a Bank of England kormányzója volt, egy rádióinterjúban megkérdezték: mi volt az oka, hogy a válság éveiben az Egyesült Királyság jegybankja állam- és kötvényeket vásárolt, ami példa nélküli fejlemény volt a brit pénzügyek történetében. A válasz: azért, mert a helyzet is példa nélküli volt – ez volt az első, valóban globális pénzügyi válság. Az elmúlt években több tanulmány is vizsgálta az amerikai monetáris és gazdaságpolitika globális következményeit, és egyértelműen azt állapították meg, hogy a nemkonvencinális monetáris politikai eszközök alkalmazása gyakorolta a legerőteljesebb hatást. Erről részletesebben írtam The Global Crisis of 2008 and Keynes’s General Theory című könyvemben, amelynek egyik fő tézise, hogy a fejlett országok – mindenekelőtt az Egyesült Államok – jegybankjainak és pénzügyminisztériumainak 2008-ban és az azt követő öt évben hozott intézkedései lényegében Keynes eredeti tanításaihoz való visszatérésnek tekinthetőek.

A Bank of England is a Fed nyomdokain járt a nemkonvencionális eszköztár mozgósításával?

Ezt a két ország pénzügyi rendszerének a hasonlósága magyarázza. A beruházások finanszírozásában mind az Egyesült Államokban, mind az Egyesült Királyságban jelentős szerepet játszanak a vállalati kötvények, a válság kirobbanása utáni gyors és erőteljes árfolyamzuhanásnak ez az egyik oldala. A másik a háztartások vagyoni helyzete. Az USA háztartásainak vagyona közel 5-ször nagyobb, mint az ország GDP-je, amely a Fed adatai szerint 55 százalékban ingatlanvagyon, 40 százalékban viszont – nagyrészt a különféle alapokba fektetett – pénzügyi eszköz.

Nyugat-Európában más a helyzet?

A vállalati finanszírozás itt vegyesebb képet mutat, a hitelfelvétel és a kötvénykibocsátás egyaránt szerepet játszik.

A hitelezés mintha csak az utóbbi években kezdene „magához térni”.

Az Európai Központi Bank adatai szerint a hitelezési aktivitás 2010 és 2015 között jó esetben stagnált, rosszabb esetben gyengült. A fordulat 2017-ben következett be, részben annak következtében, hogy a bankok kapitalizációja nőtt, részben pedig azért, mert az USA gazdaságáról egyre jobb hírek láttak napvilágot.

Mostanában viszont újra a gazdasági visszaesésről, közeledő válságról szólnak a hírek.

A történelem azt tanítja nekünk, hogy szinte lehetetlen megoldani a gazdasági ciklusok kérdését. Ezek a problémák emberi mivoltunkban gyökereznek, magánemberként, cégvezetőként, politikai döntéshozóként mindenkinek megvannak a maga elvárásai a jövőre vonatkozóan, és ez hozzájárul a jövő kiszámíthatatlanságához.

Hazájának, Bosznia-Hercegovinának is súlyos válságot kellett átélnie, amelynek gazdasági aspektusait több tanulmányában veszi górcső alá. Melyek voltak az elmúlt évtizedek meghatározó fejleményei?

Az átmenet kiindulópontja a térség országaiban speciális, hiszen az egykori Jugoszlávia felbomlását követő, 1991-ben kirobbant háborúk végeztével kellett helyreállítani és növekedési pályára a gazdaságot. A fegyveres konfliktus hatalmas áldozatokat követelt, a legnagyobb veszteségek Boszniát érték. A második világháború utáni európai történelem legsúlyosabb pusztításának lehettünk tanúi: a fegyveres konfliktus több mint 100 ezer emberéletet követelt, a háború három és fél éve alatt a GDP-veszteség (1996-os árfolyamon) megközelítette a 35 milliárd dollárt. A gazdasági átmenet így – miként Horvátországban – lényegében csak 1995-ben tudott elindulni. A háború okozta károk helyreállításában a Világbank és az IMF játszott nagy szerepet, az 1996-ban indult négyéves, 5,1 milliárd dolláros program jórészt az infrastruktúra helyreállítását, az iskolák és a kórházak újjáépítését támogatta. Néhány éven belül megjelentek az országban a külföldi, nyugat-európai bankok, elindult egy új beruházási ciklus, az ország elkezdhette a felzárkózást a szerencsésebb európai országokhoz. A Dél-Kelet-Európában végbement gazdasági változás számos tanulsággal szolgál, a terület iránt érdeklődőknek Globalization, Southeastern Europe, and the World Economy című könyvemet ajánlom, amely 2003 és 2013 között írt tanulmányaimat tartalmazza.