Január 19-én, vasárnap délelőtt ismét egy izgalmas kézműves programmal várjuk a gyermekes családokat. Ezúttal a 2020-as évre szóló, személyes “kincses kalendáriumunkat” fogjuk elkészíteni különféle technikákkal - pl. fonás, hímzés, nyomdázás segítségével.

Ki ne szeretné egy olyan éves naplóba jegyzetelni az esztendő fontos és izgalmas eseményeit, amely nemcsak teljesen egyedi, de ráadásul saját készítésű is? Régen az emberek nagy becsben tartották a személyes kalendáriumukat, és most itt a remek alkalom, hogy együtt készítsünk magunknak egy ilyen különleges naplót.

A Bölcs Vár patinás épületében január 19-én délelőtt 9.00 órától 12.00 óráig ismét a nagysikerű, kézműves Gyerek-Vár programunkkal várjuk szeretettel a kisebb és nagyobb gyermekeket, valamint kedves szüleiket. Ennek keretében szakértő segítség mellett fogjuk saját újévi naplónkat elkészíteni és annak borítóját feldíszíteni különböző technikákkal (pl. fonással, hímzéssel, nyomdázással). A legbátrabbak egy egyszerűbb, de igazi könyvkötési technikával is megismerkedhetnek a helyszínen, hogy teljesen saját készítésű legyen az a napló, amelyben megörökíthetik az előttünk álló, 2020-as év legfontosabb eseményeit.

A program ingyenes, szeretettel várunk minden érdeklődő gyermeket és szülőt! Jelentkezni lehet az info@bolcsvar.hu e-mail címen létszám megjelölésével.