A digitalizáció folyamatába már a legelső lépésektől kezdve be kell vonni a munkatársakat, a vállalati kultúra egészének támogatnia kell az innovációt – mondja Carmela Di Mauro, az Università degli Studi di Catania oktatója.

A kezdetektől fogva résztvevője a SzEEDSM programnak. Hogyan érkezett a felkérés?

Vastag Gyula professzortól szereztem tudomást a programról, akivel annak idején a Decision Science Institute keretei között dolgoztunk együtt. Természetesen vállaltam, és nem bántam meg. Jelenleg egy PhD-hallgatóm van, egy orosz „diák”, aki egy üzem vezetőjeként dolgozik Magyarországon, és akivel nagyon jól együtt tudunk működni.

Az elmúlt években több – társszerzőkkel közösen írt – tanulmányában is előtérbe kerül Magyarország. Az egyik legutóbbi éppen egy „forró témát”, a közbeszerzések területét veszi górcső alá.

Az International Journal of Public Administration című folyóiratban publikált cikkünkre gondol, amelynek egyik társszerzője Tátrai Tünde, a Corvinus Egyetem professzora. Ebben azt vizsgáltuk meg, hogy miként érhetők el a kis- és közepes méretű vállalkozások számára a közbeszerzések Magyarországon, Olaszországban és Kanadában (az utóbbi „vonalat” Tara Hartley szerzőtársunk képviselte). A gondolatmenet egyik tanulsága, hogy bár Magyarország és Olaszország hasonló, az uniós előírásoknak megfelelő szabályozással rendelkezik, azért vannak jelentős különbségek. Az olasz állam nagyon sok pénzt fektetett az elektronikus közbeszerzési rendszerek kiépítésére, támogatására. Magyarország ezen a téren lassabban mozdult, ugyanakkor többet tett azért, hogy a kkv-k jelenléte erősebb legyen a közbeszerzéseken.

A kis- és közepes vállalkozások számára Magyarországon az autógyártás kínálja az egyik legnagyobb lehetőséget, ahol beszállítóként megtalálhatják a számításukat. Ez gazdaságunk egyik húzóágazata, a szerepét nehéz alábecsülni – de a digitalizáció, az Ipar 4.0 itt is egyre nagyobb szerepet játszik. Hogyan tudnak ezzel a kis cégek lépést tartani?

Az autóipar digitalizációja jelenleg kifejezetten „trendi” téma, sok kutató foglalkozik vele. A siker kulcsa a jól meghatározott stratégia. Egy nemrég megjelent cikkben szerzőtársaimmal két olasz vállalat digitalizációs stratégiáját vetettük össze. Míg a sikeres vállalkozás vezetői egyértelműen meghatározták, hová akarnak eljutni, addig a másiknál – annak ellenére, hogy ott is „nagyban gondolkodtak” – nem volt világos, előremutató terv. A másik fontos szempont, hogy a digitalizáció folyamatába már a legelső lépésektől kezdve be kell vonni a munkatársakat. A vállalati kultúra egészének támogatnia kell az innovációt, amihez sok esetben külön képzésekre van szükség.

Az elmúlt években sokat foglalkozott a protekcionista – esetenként nacionalista – gazdaságpolitikai trendekkel, amelyek egyik fontos megnyilvánulása a Donald Trump által indított Kína elleni „kereskedelmi háború”. Számíthatunk-e arra, hogy a közeljövőben emiatt átalakulnak a globális értékláncok?

Valóban, az elmúlt két évben több cikket is írtam a „reshoring” vagy „backshoring” témakörben [„visszaszervezés” – az offshoring „kiszervezés” visszája]. A kérdés rendkívül összetett. A protekcionizmus egyik célkitűzése a feldolgozóipar „hazatérése” – de az ezt képviselő döntéshozóknak sem szabad megfeledkezniük napjaink fontos trendjeiről, az automatizációról és a digitalizációról, amelyek jelentősen csökkentik az (olcsó) élőmunka iránti igényt. Gondoljon csak a 3D-nyomtatás nyújtotta lehetőségekre! Ha megvan a design, akkor a készterméket (bocsásson meg a túlzásért) akár a sarkköri tundrán, minimális munkaerő-ráfordítással is elő lehet állítani. Tény ráadásul, hogy az elmúlt években az Egyesült Államok által importált köztestermék-volumen nem csökkent, hanem nőtt. Ez azt mutatja, hogy a protekcionizmus célkitűzései egyelőre nem valósultak meg. Néhány dolgot még mindig sokkal inkább megéri Kínában – vagy más távol-keleti országban – előállítani, mint az USA-ban vagy Nyugat-Európában. A „visszaszervezést” nehezíti ráadásul az is, hogy bizonyos „skill”-ek egészen egyszerűen eltűntek a nyugati világból, korántsem nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államokban olyan olajozottan menne az iPhone-gyártás, ahogy manapság Kínában.
Egy 2018-ban megjelent cikkünk kapcsán sok olaszországi cégvezetőt kérdeztünk meg ezzel kapcsolatban, és a tanulságok nem mondanak ellent az általános gondolatmenetnek. A nagyobb hozzáadott értékű termékek esetében a vezérigazgatók azt mondták: ezeknek a gyártását érdemes „hazahozni”, hogy a „Made in Italy” által nyújtott lehetőségeket jobban kiaknázhassák. A kisebb hozzáadott értékű termékekkel kapcsolatban viszont ez az érv nemigen merült fel.

Számos tanulmányában foglalkozik az egészségüggyel.

Így van, sok éven át ez volt a fő kutatási területem.

Mitől speciális ez a szektor?

A megbízhatóság területén követelt magas szintű elvárások teszik különlegessé, itt a hibák csak nagyon-nagyon korlátozott mértékben tolerálhatók. Egyáltalán nem meglepő, hogy az egészségügy szakértői korábban a légiközlekedéssel foglalkoztak. A repülés volt az első olyan terület, ahol az egészen apró hibák is rendkívül költségesek lehettek.

A hibalehetőségek csökkentése az egészségügyben is súlyos költségeket jelent.

Nem feltétlenül. Forrásokra persze mindig szükség van, de gyakran többet nyom a latban egy megfelelő tudással rendelkező menedzser kinevezése, vagy a munkatársak elkötelezettségének erősítése. A folyamatok jól megfontolt átalakítása, a támogató munkahelyi környezet létrehozása szerényebb befektetéssel is komoly eredményeket hozhat.

Beszélgetésünk során többször is felmerült az innováció támogatásának problémája. Miként lehet ezeket a folyamatokat előmozdítani?

Támogatni kell az oktatást, az innovációért felelős intézményeket, ahogy a műszaki és a menedzserképzéseket, amilyen ez a program is. Az Európai Unió innovációs értékelése – az Innovation Scoreboard – szempontjai szerint Olaszország sajnos nem szerepel túl jól: nem költünk eleget az egyetemi képzésekre, a PhD-t megszerző fiatalok többsége más országokban helyezkedik el, és GDP-arányosan a kutatásra–fejlesztésre költött összeg sem túl magas. A sikeres országok mindhárom mutató tekintetében jobban teljesítenek.

Mindez a kormányoktól függ?

A kormányzati gazdaságpolitika súlya a legnagyobb. De nagyon fontos a vállalkozói kultúra is. Az innováció ugyanis a kockázatvállalásról is szól, a kockázatvállalás pedig a vállalkozói lét lényege. Be kell vonni az embereket, képzéseket kell szervezni. Sokat hallunk arról, hogy mennyi állás tűnik el a digitalizáció következtében, mert majd a „gépek” veszik át az emberek munkáját. Ez részben igaz: a repetitív, mechanikus munka valóban robotizálódik, de a „magasabb rendű”, kritikai gondolkodást, kreativitást igénylő tevékenységek esetében ez korántsem nyilvánvaló. Ezeket sokkal nehezebb „gépesíteni” – de éppen ezért szükség van arra, hogy nagyobb hangsúlyt helyezzünk az egyetemi műszaki oktatásra, alapszinten pedig az informatikai képzésre is.

Galéria