A legfrissebb Quacquarelli Symonds (QS) felsőoktatási ranglista értékelése alapján a kínai Fudan Egyetem, nem kevesebb, mint 6 helyet javítva a tavalyi helyezéséhez képest, jelenleg a világ 34. legjobb felsőoktatási intézménye. Az 1905-ben alapított Fudan a Budapesti Corvinus Egyetemmel és a Magyar Nemzeti Bankkal együttműködésben a Bölcs Vár épületében tartja az egyedülálló MBA és Master of Finance kínai-magyar kettősdiplomát adó képzését.

A Quacquarelli Symonds cég 2004 óta minden évben elkészíti a felsőoktatási intézmények világrangsorát, amelyet a cég kezdőbetűi alapján gyakran csak QS-rangsorként emlegetnek. Az értékelés során hat kiemelt szempontot, többek között az oktatók és a hallgatók arányát, az intézményhez köthető tudományos munkák idézési gyakoriságát, a munkaadók véleményét, a nemzetközi kapcsolatokat, valamint a külföldi hallgatók és oktatók számát veszik figyelembe.

A kínai Fudan Egyetem 6 helyet javítva a 34. helyre jött fel, és ezt a sikert egy kicsit a magunkénak is érezhetjük, hiszen a neves kínai intézmény a Budapesti Corvinus Egyetemmel és a Magyar Nemzeti Bankkal együttműködésben alapította a Fudan–Corvinus Double Degree MBA programot, amely a Bölcs Vár épületében tartja képzéseit. Ez az első közös kínai–magyar kettősdiploma-program, amely MBA és Master of Finance oklevelet ad. Mivel a képzés 2019 tavaszán indult, így jelenleg két évfolyama van 18, illetve 17 hallgatóval. Az oktatók a Corvinus és a Fudan Egyetem legkiválóbb professzorai, a jegybank vezető munkatársai, valamint gyakorlati szakemberek.

 Az intézmény a koronavírus-járvány okozta kényszerhelyzetben sikeresen átállt a távoktatásra, a hallgatók bevonását az online oktatásba és a beszámolás rendszerét innovatív megoldások alkalmazásával alakította át. A tervek szerint a félév minden kurzusát zavartalanul le tudják zárni, amihez szükség volt a tanárok rendkívüli elkötelezettségére, valamint a professzorok rugalmasságára, akik néhány hét alatt adaptálták a tananyagot és az oktatási módszereket a távoktatáshoz. Az aktuális felvételik folynak, így 2020 szeptemberétől elindul a harmadik évfolyam képzése is a Bölcs Vár épületében.

A Fudan Egyetemnek olyan neves egyetemeket rangsoroló listán sikerült előrébb lépnie, amely élén a Massachusetts Institute of Technology (MIT), a Stanford és a Harvard Egyetem áll, valamint a világ tíz legjobb felsőoktatási intézménye közé tartozó California Institute of Technology (CalTech), az Oxford, a Cambridge, a zürichi ETH, az Imperial College London, a University of Chicago és a UCL.