Bemutatkozik a Fudan-Corvinus Double Degree MBA-program Corvinuson végzett hallgatóból egy vállalati kitérő után lett újra akadémiai szereplő és a Fudan-Corvinus Double Degree MBA-program projektmenedzsere, Horváth Viktória. Az adjunktus szerint a hazai intézmény és a kínai csúcsegyetem közös kettős diplomát adó képzése hiánypótló, és a hasonló programokhoz képest lényeges előnyökkel járó, Ázsia-fókuszú vezetőképzés. A program ismertségének növekedése már a jelentkezők számán is látszik.

Mit kínál a Fudan-Corvinus Double Degree program. Miben más, mint a többi hasonló képzés?

Kettős diplomát adó oktatási program nagyon sok van, egyre több. A Fudan-Corvinus Double Degree program (Program) azonban ezen képzések között is egyedinek számít. Különlegessége, hogy nem csupán két különböző egyetemről származó, hanem két fő szakirányú mesterdiplomát ad a képzésben részt vevő hallgatóknak, akik ezt két év képzéssel nyerik el. Továbbá kiemelendő, hogy a nemzetközi professzorok mellett a Magyar Nemzeti Bank vezetői is részt vesznek az oktatásban, így nem csak a legjobb elméleti tudást kaphatják meg a hallgatók, de azt is láthatják, hogy a pénzügyi rendszer csúcsán, a jegybankban hogyan alkalmazzák ezeket.

Az is nagyon nagy előny, hogy a többi kettős diplomát adó képzéssel ellentétben itt nem kell egy-egy félévet külföldön végezni. Ennek oka, hogy a Fudan Egyetemnek van magyarországi képzőhelye;  míg a  Sanghajban lévő campuson a hallgatók két hetet töltenek, a képzés többi része az itteni képzőhelyen a Bölcs Várban, illetve a Corvinuson zajlik.

Milyen visszajelzések érkeztek a hallgatóktól és az egyetemtől?

Nagy kihívásokkal teli egy kettős diplomát adó program egy új partneregyetemmel, ráadásul a Fudan Egyetem a világ  34. legjobb felsőoktatási intézménye. Egyrészről nagyon megtisztelő, hogy létrejött ez az együttműködés, amely főként a Magyar Nemzeti Bank támogatásának és segítségének köszönhető, és nagyon izgalmas egy ázsiai partnerrel való közös munka. Az MBA képzéseknél az ázsiai fókusz szintén újdonságnak számít. A hallgatók első csoportja most fejezte be a harmadik félévét és a célegyenes felé tartanak, azutolsó félévbe. A jelek szerint elégedettek a képzéssel. Ez a program valóban hiánypótló volt, hiszen levelező mester MBA-t tudnak szerezni Magyarországon, másrészt egy ilyen neves kínai egyetemtől szintén diplomát kapnak.

Az első ciklus befejezése közeledik, hiszen a kezdő hallgatók hamarosan diplomával távoznak. Hogy látja most ennek a képzésnek a jelenét és jövőjét?

A programnak egyre növekszik az ismertsége, és az MNB Alapítvány részéről is stabil az elköteleződés és folyamatos a támogatás. Az MNB Alapítvány által biztosított ösztöndíjas helyek száma az első két csoportban 20 fő volt, ez most 24-re növekedett. 2019 tavaszán indult el a képzés, most vesszük fel a harmadik csoportot és már a jelentkezési számokban is látszik, hogy egyre többen érdeklődnek. Közülük egyre többen már az elvárt szakmai előélettel rendelkeznek, így nagyobb a válogatási lehetőségünk. Korábban sokan nem ismerték, hogy ide milyen előképzettséggel érdemes jönni.

Kiknek szól ez a képzés?

Ez egy vezetőképző program, ahol van egy minimum elvárt tapasztalat és egy javasolt elvárás is. A képzés elsősorban már a gyakorlatban tevékenykedő, a vállalati életben közép- vagy felsővezetői pozíciót betöltő, vagy abba belépő szakembereknek szól, akik szeretnék pénzügyi ismereteiket komolyan elmélyíteni, és kapcsolódnak valamilyen formában a távol-keleti régióhoz, vagy ebbe az irányba szeretnének új kapcsolatokat kiépíteni.

A képzés díja a legmagasabb színvonalú programunkkal párosul, amelyhez a legjobbak komoly ösztöndíjat szerezhetnek, amelyet az MNB Alapítvány biztosít. Megjegyzendő, hogy a magas tandíj a világ legjobb professzorait és különleges oktatási környezetet biztosít a Bölcs Várban, továbbá tartalmazza az évi egyszeri kiutazás költségeit is Sanghajba. Az MNB Alapítvány által felajánlott ösztöndíjat a beiratkozáskor tudják megpályázni a hallgatók, és különféle feltételeket kell teljesíteni, hogy a következő félévekben is megkapják. A programban sok pénzügyi vezető vesz részt, de egyre többen jönnek más szektorokból és egyre több a nemzetközi hallgató is.

A Programra egyébként sokan karrierépítésből kifolyólag jelentkeznek, de egyre több vállalat is küld vezető beosztású munkatársat, hogy képezze az embereit, így a jelenleg is zajló, kelet felé nyitó gazdasági változásban a Program keretében elnyert tudással a vállalatok előnyre tehetnek szert.

Gazdasági pályára viszonylag sokan jelentkeznek, ám többségük vállalatoknál igyekszik elhelyezkedni. Ön a Fudan-Corvinus program projektvezetőjeként mégis a felsőoktatást választotta. Miért alakult ez így?

Én is a vállalati szférában, a KPMG-nél helyezkedtem el, miután számvitel szakosként végeztem a Corvinuson 2009-ben. Egy évet dolgoztam ott, amikor jött egy lehetőség, hogy vissza lehetett jönni az egyetemre. Azt az ajánlatot elfogadtam, de akkor még nem akadémiai pályára érkeztem, hanem ugyanúgy pénzügyi területen kezdtem dolgozni a Corvinuson. Egy év után döntöttem úgy, hogy elkezdem a doktori iskolát.

Mi volt ennek az oka?

Régen osztatlan képzés keretében a közgazdász diploma mellett a tanár szakot is el lehetett végezni, mindig benne volt a tanítás az összképben. Az egyetem nagyon rugalmas volt, lehetővé tette, hogy 2011-ben nappali képzés formájában elkezdjem a képzést. Ha máshol dolgoztam volna, ez sokkal nehezebb, vagy lehetetlen lett volna teljes munkaidő mellett. Érdekes volt, hogy nem számviteli, hanem projektvezetési irányban folytattam tovább és a vállalkozásfejlesztési főszakirányra mentem Akkoriban pályázati projektekkel foglalkoztam, ebben is el akartam mélyedni. Oktatóként most lettem adjunktus, szeretnék öt év múlva docens lenni, az akadémiai létrán tovább haladni, valamint még hangsúlyosabban jelen lenni az angol nyelvű oktatásban.