„Akkor lesz jobb hely a világ, hogyha eljut a könyv azokhoz is, akik szerint az ember csak egy adat, egy érzelmek nélküli, ide-oda irányítandó lény.”

A közgazdaságtan humanizálása című kötetről Sárvári Balázst, a könyv társfordítóját és lektorát, a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtani Intézetének adjunktusát, a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium rektorát kérdeztük.

 

Kezdjük a kötet címénél: miért kell a közgazdaságtant humanizálni? Mivel érvelnek a szerzők?

Az angol cím a nehezen lefordítható humanomics kifejezést használja. Fontos tisztázni, hogy ez a könyv nem röpirat, nem programadásról van szó, hanem arról, hogy a közgazdaságtudományon belül újra megerősödik az az irányvonal, amely szerint figyelni kell az emberre, az emberi érzésekre, motivációkra. Ez a szemlélet korábban is megvolt a közgazdaságtudomány főáramában, a 20. században szorult ki onnan, és kezdett sokkal inkább csak a számokra, adatokra figyelni. Ám az évszázad végétől, pláne az ezredfordulótól újra erről szól a közgazdaságtan jelentős része.

Tehát a könyv azt mutatja be, hogyan lehet ismét érvényesíteni a humánus szempontokat a közgazdaságtudományban.

 

Elfogadják-e az érintettek a szerzők kiinduló tételét, mely szerint a közgazdászok az elmúlt 250 év során szem elől tévesztették az emberi érzések, gondolatok, motivációk teljes skáláját?

A közgazgazdaságtudomány valóban szem elől tévesztette azt, hogy az emberrel foglalkozzunk, ne csak számokat, adatokat lássunk bennük. Viszont ebben a fokozatos fókuszvesztésben jó hír, hogy a kutatásokban most már újra nagy teret kap az ember. Elég csak arra utalnom, hogy a PABooks Kiadó is sok olyan kötetet jelentetett már meg, amelyek ezt a fordulatot képviselik. A beszélgetésünk tárgyát képező könyvön túl ide sorolhatjuk például Christian Felber: A közjó gazdasága vagy Julie A. Nelson: Emberarcú közgazdaság című munkáját. További hasonló kötetekre is lehet számítani a kiadótól, például John Komlos: A valójában létező gazdaság és az emberarcú kapitalizmus alapjai című, nemrég megjelent könyvével szaklektorként már találkoztam.

Azt is érdemes megemlíteni, hogy az érintettek közé tartoznak a társtudományok képviselői is, akikkel egyre több tudományközi kutatást folytatnak a közgazdászok. A pszichológia-, a szociológia-, és a történelemtudomány így nagyon sok lehetőséget ad a gondolkodásunk humanizálásához.

Ugyanakkor a vita éles. Egyfelől nagyon sok közgazdász továbbra is mellőzi azt a finomhangolt megközelítést, azt a narratív szempontot, amelyről a szerzőink beszélnek. Másfelől nagyon sok cég vezetési stílusában már testet ölt ez a hozzáállás.

 

A szerzők szerint miként lehet humanizálni, újra emberközpontú tudománnyá tenni a közgazdaságtant?

A könyv alcímében Adam Smith két klasszikus nagy művére, Az erkölcsi érzelmek elméletére (1759) és A nemzetek gazdagságára (1776) utalnak: „Az erkölcsi érzelmek és A nemzetek gazdagsága a 21. században”. Tehát azt is megjelenítik, hogy miként tudjuk e régi alapvetéseket alkalmazni, mit is jelentenek ma.

Smith öröksége a történelmi kontextusból érthető leginkább. A nemzetek gazdagságát ugyanabban az évben adják ki, mint amikor a Függetlenségi Nyilatkozatot elfogadják Amerikában. Smith nem arról beszél, hogyan lehet a nemeseket, arisztokratákat, oligarchákat – attól függően, hogy mely korokban milyen elnevezést használtak – még gazdagabbá tenni, hanem hogyan kell reagálni arra, hogy egy új világ születik az óceán túlpartján, és hogy a technika is fejlődik.

A könyv másik fő eleme pedig az, hogy nemcsak azt kell látnunk, hogy a világ hogyan változik, hanem minden egyes embernek meg kell találni benne a helyét. Mert ez a közösség lényege.

A megválaszolandó kérdés és feladat ma is – amikor egyre fejlettebb technikával-technológiával dolgozunk – az, hogyan segíthetjük az embereket, hogy minél kevésbé monoton munkát kelljen végezniük, hogy alkotó, szabad, önkifejező tevékenységeket folytathassanak.

 

A kötet mely része, melyik gondolata fogta meg önt a legjobban?

Számomra a könyv egyik legérdekesebb része, amikor azt taglalják, mi a különbség egy ember érzése, érzelme, szenvedélye és átélése között – itt érdekes fordítási kérdések is felmerültek. Nagyon ajánlom minden olvasó figyelmébe!

Amiről pedig egy pár szót még kiemelnék, az az a részlet, amit így fogalmaznak meg a szerzők: „Az emberi viselkedés nem egyértelműen leírható. Azaz nem meghatározott feltételek szerint működünk, mint az erkölcs nélküli molekulák egy kémcsőben. Sokkal inkább azoknak a körülményeknek megfelelően viselkedünk, amelyek közé az egyik pillanatról a másikba kerülünk.” (p. 270-271.)

Ebben az idézetben az jelenik meg, hogy a közgazdaságtudomány természetesen azt már leképezi, hogyan lehet elemezni az embert bizonytalan, akár érzelmi helyzetekben, de kevés ebben a történetben még maga a kontextus. Azzal nem, vagy nagyon keveset foglalkozunk, hogy miért dönt valaki hasonló helyzetekben egyszer így, egyszer meg úgy. Nem lehet elintézni a sablonos megoldással, hogy van, aki segít másoknak, van, aki pedig nem. Mert egyik nap adunk segítséget a hajléktalannak, a másik nap pedig elmegyünk mellette. Egyik nap bízunk a másik emberben, a másik nap pedig bizalmatlanok vagyunk. Hogy mi történt a két esemény között, miért lesz más a kimenetel, erre kell figyelnünk! Ez nem elméleti feladvány, amit majd az akadémikusok megoldanak. Törődni kell azzal, mi az az emberi történet, átélés, intuíció, inspiráció, ami arra vezeti az embert, hogy másként döntsön. Erről szól A közgazdaságtan humanizálása.

 

Kinek ajánlaná leginkább a kötetet, és miért?

Az triviális, hogy a szakma, a közgazdászok, az akadémiai világ és persze a cégvezetők is olvassák el a könyvet. Ha azonban eljutna a kötet azokhoz is, akik szerint az ember csak egy adat, egy érzelmek nélküli, ide-oda irányítandó lény, akkor a világ is jobb hely lehetne.