A Pallas Athéné Könyvkiadó (PABooks) novemberben megjelentetett Legyen B terved! című menedzsmentkötete azt mutatja meg, hogy amikor a feje tetejére állítják a változások az életünket, boldogulásunk azon múlik, mennyire vagyunk képesek egy új tervet kidolgozni. A Sakk és póker című új megjelenés pedig azt a Magyarország számára sikerrel zárult játszmát elemzi végig, amelynek legfőbb eredménye gazdasági szuverenitásunk visszaszerzése volt. Mindeközben a Rendezetlen bolygónk kormányzása című könyv már eBook-változatban is elérhetővé vált.

Shannah Kennedy: Legyen B terved!

Nagyobb szüksége nem is lehetett volna a világnak az alkalmazkodásképességre, mint a Covid19-világjárvány idején, és a B tervek sem voltak soha aktuálisabbak, mint most. A könyv leegyszerűsíti azt a bonyolult folyamatot, amelyen akkor megyünk keresztül, amikor egy bármilyen okból bekövetkező változás teljesen felforgatja megszokott életünket.

Boldogulásunk ilyenkor azon múlik, mennyire vagyunk képesek a helyzetet elfogadni – hangsúlyozza Shannah Kennedy coach és stratégiai tanácsadó. Alkalmazkodjunk a krízishez, tekintsük ezt lehetőségnek! – biztat a szerző, aki maga is megjárta már „a vihar középpontját”. . Könyve egy úgynevezett B terv kidolgozásához nyújt hathatós segítséget, átvezetve minket az átállás és az újratervezés folyamatán. Személyes erőnk visszaszerzése és az újfajta szemléletmód kialakítása közben önmagunk bölcsebb verziójává is válunk – ígéri.

A szerző négy szakaszra bontva fogalmazza meg a helytállás és az újrakezdés fázisait, kiemelve ezekben a tennivalóinkat. Végrehajtásukhoz pedig számos jó tanácsot és hatásos gyakorlatot ajánl.

A kötet egyik konklúziója, hogy a jövőben bizonyára még sokszor kell alkalmazkodnunk a változásokhoz, de az itt tanult technikák gyakorlásával ez a folyamat egyre könnyebb és gyorsabb lesz. Útravalóul pedig mindehhez a boldog emberek 12 mindennapi szokását, valamint az önmagunkkal szembeni radikális együttérzés gyakorlatait egyaránt megkapjuk.

 

Wiedermann Helga: Sakk és póker

Egy régi bölcsesség szerint egy nemzetet kétféleképpen lehet leigázni: karddal vagy adóssággal. Wiedermann Helga könyvében feltárul, micsoda erők mozdultak meg azért, hogy Magyarország ne a saját útját járja. A magyar gazdaság a nem hagyományos, Nemzetközi Valutaalap (IMF) nélküli és a megszorító csomagokat elkerülő gazdaságpolitikájával olyan mintát mutatott Európának, amelyet a nagy multinacionális cégek, és különösen a bankrendszer egyaránt lehetetlennek tartottak. Wiedermann Helga kötete, immár második kiadásban a 2010 és 2014 között zajló eseményeket foglalja össze.

A Sakk és póker című könyv azt a Magyarország számára sikerrel zárult játszmát elemzi végig, amelynek legfőbb eredményeképpen gazdasági szuverenitásunkat is visszaszereztük.  A kötet második, szerkesztett változata a Széll Kálmán-terv tízéves évfordulóján jelent meg. Emellett időszerűvé teszi az is, hogy a koronavírus-járvány miatt 2021-ben ismét a gazdasági kihívások időszakát éljük és újra elő kell venni az „egyensúly és növekedés sikerképletét”.

 

Ralph C. Bryant: Rendezetlen bolygónk kormányzása – eBook-kiadásban is

Amennyiben a bolygónk együttműködésre irányuló struktúrái az eddigi korszakok szerint széttöredezettek maradnak és a nemzetek feletti kompromisszumos kormányzás továbbra is zavaros és ’balesetveszélyes’ marad, nem csupán kihívásaink maradnak válaszok nélkül, hanem számos új bizonytalanság is jelentkezhet – állapítja meg Ralph C. Bryant amerikai közgazdász.

A nemzetközi közösségnek olyan jövőbeni szabályokat kell kialakítania, amelyek révén javul bolygónk kollektív kormányzása. Ralph C. Bryant a pragmatikus és fokozatos előrehaladás mottóját röviden a következőképp fogalmazta meg: „Ne várj el irreálisan sokat és túl hamar! De az Isten szerelmére, tétova se légy!”

 

A  kötetek, valamint a Pallas Athéné Könyvkiadó (PABooks) korábban megjelent kiadványai megvásárolhatók a PABooks könyvesboltjában, a Bölcs Várban, valamint  webáruházában, a www.pallasathenekiado.hu oldalon,  hangoskönyveink pedig elérhetők a https://voiz.hu/hangoskonyvtar/ applikáción.

A kiadó kiemelt figyelmet fordít a közösségépítésre is. Facebook-oldalán (www.facebook.com/PallasAtheneKiado) és podcastcsatornáján (elérhető a Spotify- és az iTunes-platformokon) az érdeklődők további hasznos, érdekes információkat találhatnak a megjelenő könyvekről és a hozzájuk kapcsolódó eseményekről.